II. Rákóczi Ferenc 350. születésnapját ünneplik Borsiban
Az esemény a Magyar Honvédség Debreceni Helyőrségi Zenekarának, valamint korhű
ruhákba öltözött hagyományőrző csoportoknak a felvonulásával veszi kezdetét a Borsi
Rákóczi-kastély előtt. A rendezvényre a Kárpát-medence minden pontjáról – köztük
Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről, valamint egy különvonattal Budapestről is – több száz
zarándok és diák érkezett, hogy tiszteletét fejezze ki a nagyságos fejedelem előtt.
A kastély udvarán tartott ünnepségen Dr. Diószegi László, a Borsi Rákóczi Kastélyközpont
igazgatója hangsúlyozta, hogy Rákóczi emlékezete a függetlenség és a szuverenitás
szimbólumaként ma is rendkívül fontos érték. Kiemelte a fejedelem történelmi szerepét, aki
néhány száz felkelővel indította el küzdelmét, amely később egy 75 ezer fős sereggé duzzadt,
valamint méltatta politikai következetességét, amellyel a vagyona megtartása helyett a
száműzetést választotta. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár ünnepi beszédében
rámutatott, hogy a történelmi évfordulók lehetőséget adnak a múlt sorsfordító pillanatainak
újraértelmezésére. Beszédében párhuzamot vont a 700 éve született Nagy Lajos király
dicsőséges korszaka és az 500 évvel ezelőtti mohácsi nemzeti tragédia között, kiemelve, hogy
Rákóczi személye a másfél évszázados pusztulás után képes volt egyetlen zászló alá gyűjteni
a nemzetet.
A kulturális műsorban a Szent Efrém Férfikar, a Gyimesvölgyi Férfikar, a Bürkös Zenekar,
valamint borsi, nagykopaszi, abaujszinai, sátoraljaújhelyi és sárospataki gyerek
néptáncegyüttesek működtek közre. Az előadások során a legismertebb Rákóczi- és kuruc
dallamok csendültek fel, és részletek hangoztak el a fejedelem vallomásaiból. Az ünnepség
zárásaként Magyarország államtitkárai, a kastélyközpont vezetői, valamint a jelen lévő
települések és társadalmi szervezetek képviselői ünnepélyes keretek között megkoszorúzták
II. Rákóczi Ferenc köztéri szobrát.